Vical Home Bútorok
VICAL HOME egy spanyol designbútor cég, mely saját tervezésben vagy nagy nevű designerekkel kooperációban készít egyedi stílusú vintage, mediterrán, provanszi, art deco, törzsi és kortárs stílusú bútorokat. Felfogásuk, újító megközelítésük a dizájnhoz teljesen egyedi kollekciókat hoz létre, stílusuk azonnal felismerhető. Két, koncepcionálisan eltérő design vonaluk van: míg a Vical Home kollekció hagyományosabb, a klasszikus stílusukra építve hoz létre egyedi bútorokat, javarészt bontott és újrafelhasznált alapanyagokban, addig a Vical Concept design vonaluk újító, merész kortárs kollekciókat hoz létre.
A cég több, mint 70 éves tevékenysége alatt megtartotta és tovább vitte tehát az eredeti, kézműves alaptevékenységekből kiinduló hagyományos technikákra - úgymint a fonott rattan és fűzfa vessző - épülő termékkollekciókat, emellett pedig kiveszi részét az újító, formailag és színekben is újat hozó kortárs bútor dizájnból is. A fenntarthatóság jegyében termékeik 50%-a újrahasznosított anyagokból készül. Kézműves technikákkal ezeket az alapanyagokat visszanyerik és átdolgozzák, többek között ez adja meg a bútoraikra oly jellemző egyedi ízt. Magyarországi forgalmazójukként csak jót tudunk mondani róluk, nagyon elégedettek vagyunk a termékeikkel.
- 10
- 15
- 20
- 25
- 30
- 50
- Kiemelt termékek
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
Rendezés szempontja:
- Kiemelt termékek
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD 10 személyes natúr mangófa étkezőasztal 250 cm
Óriás méretű, natúr színű, tömör mangófából készült, 250 × 112 × 76 cm-es óriás étkezőasztal a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció óriás méretű étkezőasztala a természetes alapanyagok letisztultságát ötvözi a markáns, kortárs formavilággal. A 250 cm-es hossz elegáns arányokkal párosul, így akár nagyobb családi...- Darabár:
- / per
- €3.537,95
- €3.537,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD natúr mangófa könyvespolc 157 cm
Natúr színű mangófából készült, 100 × 40 × 157 cm-es mérettel rendelkező, modern, kilencrekeszes könyvespolc a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció könyvespolca a természetes anyaghasználat és a kortárs formavilág harmonikus ötvözete. A natúr színű mangófa finoman rajzolt erezete meleg, időtálló karaktert kölcsönöz a bútornak,...- Darabár:
- / per
- €2.105,95
- €2.105,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD natúr mangófa gardróbszekrény 180 cm
Natúr színű mangófábból készült, perforált díszítésű tolóajtós, fix polcrendszerrel ellátott, 136 × 50 × 180 cm-es modern gardróbszekrény a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció mangófából készült gardróbszekrénye a természetes anyaghasználat és a letisztult formatervezés harmonikus találkozását képviseli. A perforált mintázattal díszített tolóajtók különleges textúrát...- Darabár:
- / per
- €3.537,95
- €3.537,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD natúr mangófa TV-állvány 220 cm
Natúr színű mangófából készült, perforált mintázatú tolóajtós TV-állvány fix polcokkal, 220 × 54 × 55 cm. A Jacquard kollekció TV-állványa a natúr mangófa letisztult megjelenését és a modern kézműves részletek karakterét ötvözi. A homlokfelület perforált mintázata egyedi textúrát ad a bútornak: a különböző méretű...- Darabár:
- / per
- €2.696,95
- €2.696,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa pad 138 cm
Natúr színű nyírfából készült, bézs buklé hatású kárpitozott pad 138 × 48 × 47 cm – a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció padja modern, mégis időtlen megjelenéssel teremti meg a természetes anyagok elegáns harmóniáját. A pad alapját a szépen erezett, natúr színű nyírfa adja,...- Darabár:
- / per
- €1.359,95
- €1.359,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa ülőke 47 cm
Natúr nyírfából készült, bézs buklé hatású kárpitozott ülőke 49 × 49 × 47 cm – a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció ülőkéje letisztult, karakteres designnal és meleg, naturális hangulattal gazdagítja az enteriőrt. A forma középpontjában a szépen erezett, natúr nyírfa áll: a lekerekített lábazat...- Darabár:
- / per
- €699,95
- €699,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa bárszék 106 cm
Natúr színű nyírfából készült, bézs buklé hatású kárpitozott bárszék 47 × 63 × 106 cm – a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció bárszéke a modern, naturális enteriőrök egyik legkarakteresebb darabja, amely a kényelmet és az esztétikumot magasított formában egyesíti. A natúr színű nyírfa erezete...- Darabár:
- / per
- €837,95
- €837,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa klubfotel 74 cm
Natúr színű nyírfából készült, bézs buklé hatású kárpitozott klubfotel 75 × 66 × 74 cm – a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció klubfoteltje a modern naturális esztétika egyik legkedveltebb formavilágát ötvözi a puha, hívogató komforttal. A natúr színű nyírfa meleg, karakteres erezete finom kontrasztot...- Darabár:
- / per
- €980,95
- €980,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa étkezőszék 80 cm
Natúr színű nyírfából készült, bézs buklé hatású kárpitozott, karfás étkezőszék 62 × 61 × 80 cm – a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció karfás étkezőszéke a természetesség és a modern kényelem tökéletes elegyét kínálja. Formája egyszerre határozott és hívogató: a natúr színű nyírfa meleg...- Darabár:
- / per
- €980,95
- €980,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD 2 db bézs nyírfa szék 80 cm
2 darab, natúr színű nyírfából készült, bézs buklé hatású poliészter kárpittal borított, 52 × 62 × 80 cm-es modern szék a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció szövött textúrákra épülő vizuális világa ebben a székben is letisztult, kényelmes és karakteres formában jelenik meg. A natúr...- Darabár:
- / per
- €1.644,95
- €1.644,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD natúr nyírfa szék 75 cm
Natúr színű, perforált mintázatú nyírfából készült, 50 × 55 × 75 cm-es design szék a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció széke merész, mégis természetes hangvételű darab, amely a modern kézművesség karakterét viszi az enteriőrbe. A natúr színű nyírfa meleg tónusa és erezete önmagában is...- Darabár:
- / per
- €757,95
- €757,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD 3 személyes bézs nyírfa kanapé 187 cm
Natúr színű nyírfából készült, buklé hatású bézs poliészter kárpittal borított, 187 × 90 × 84 cm-es modern kanapé a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció kanapéja az organikus formavilág és a meleg, texturált felületek harmonikus egyensúlyát teremti meg. A kerekded, finoman ívelt kontúrok lágy karaktert...- Darabár:
- / per
- €3.442,95
- €3.442,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa fotel 95 cm
Natúr színű nyírfából készült, buklé hatású bézs poliészter kárpittal kárpitozott, 95 × 90 × 82 cm-es modern fotel a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció fotelje a kortárs kényelem és a természetes anyaghasználat tökéletes találkozását képviseli. A fotel puha, ölelő formája és a teljes felületet...- Darabár:
- / per
- €1.952,95
- €1.952,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa pihenőfotel 180 cm
Natúr színű nyírfából és buklé hatású bézs poliészter kárpittal készült, 180 × 68 × 84 cm-es modern relax fotel a Jacquard kollekcióból. A Jacquard relax fotel a modern pihenés egyik legstílusosabb formája: lágyan hullámzó vonalvezetése és rendkívül puha buklé hatású kárpitozása azonnal megteremti azt...- Darabár:
- / per
- €3.350,95
- €3.350,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD bézs nyírfa fotel 125 cm
Natúr színű nyírfából és buklé hatású bézs poliészter kárpittal készült, 125 × 100 × 87 cm-es, modern, párnázott dizájnfotel a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kollekció fotelje a kényelem és a karakteres formatervezés tökéletes találkozása. A széles, mély ülőfelület és a markáns, párnázott háttámla olyan...- Darabár:
- / per
- €2.603,95
- €2.603,95
- (-0%)
-
GyártóVICALHOME
JACQUARD 4 személyes bézs nyírfa kanapé 235 cm
Natúr színű szilfából és bézs poliészter kárpittal készült, 235 × 100 × 85 cm-es, modern, párnázott dizájnkanapé a Jacquard kollekcióból. A Jacquard kanapé a modern lakberendezés egyik legkellemesebb meglepetése: egyszerre monumentális és barátságosan puha, mintha a design és a kényelem végre megbékéltek volna egymással....- Darabár:
- / per
- €4.688,95
- €4.688,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
TRAUN törtfehér kanapé 330 cm
Kortárs stílusú, 330 cm hosszú, törtfehér színű, kézműves kivitelű design kanapé a Vical Concept kollekcióból. A Traun kanapé a modern formatervezés és a természetes anyagok harmonikus ötvözete. A törtfehér poliészter kárpit kellemesen texturált felülete finom, elegáns megjelenést kölcsönöz a bútornak, miközben melegséget és könnyedséget...- Darabár:
- / per
- €4.959,95
- €4.959,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
METTI taupe moduláris kanapé 199 cm
Japandi ihletésű, 199 cm hosszú, 100 cm mély és 85 cm magas, taupe színű, formatervezett moduláris design kanapé a Vical Concept kollekcióból. A Metti moduláris kanapé a minimalizmus és a természetes elegancia tökéletes egyensúlyát képviseli. Letisztult formái, szimmetrikus arányai és meleg, taupe árnyalatú szövete...- Darabár:
- / per
- €4.305,95
- €4.305,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
METTI taupe moduláris kanapé 272 cm
Japandi ihletésű, 272 cm hosszú, 100 cm mély és 85 cm magas, taupe színű, formatervezett moduláris design kanapé a Vical Concept kollekcióból. A Metti moduláris kanapé a minimalizmus és a természetes elegancia tökéletes egyensúlyát képviseli. Letisztult formái, szimmetrikus arányai és meleg, taupe árnyalatú szövete...- Darabár:
- / per
- €4.679,95
- €4.679,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
BRECEY natúr szilfa könyvszekrény 190 cm
Japandi és kortárs stílusú, 190 cm magas, 120 cm széles és 38 cm mély, újrahasznosított szilfából készült, természetes barna árnyalatú, kézműves könyvszekrény a Vical Concept kollekcióból. A Brecey natúr szilfa könyvszekrény a japandi stílus nyugodt minimalizmusát ötvözi a természetes fa melegségével. Letisztult vonalvezetése és...- Darabár:
- / per
- €2.502,95
- €2.502,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
OBJAT bézs mahagónifa fotel
Koloniál ihletésű, 75 cm magas, bézs színű, textil kárpitozású fotel a Objat kollekcióból, mangófából készült vázzal. Az Objat fotel klasszikus eleganciát és természetes nyugalmat sugároz. A kézművesen kialakított mangófa szerkezet meleg, barna tónusai szépen kiegészítik a bézs szövetpárnázatot, melynek lágy tapintása és díszes szegecssora...- Darabár:
- / per
- €1.242,95
- €1.242,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
PRATI törtfehér buklé fotel
Kortárs modern stílusú, 80 cm magas, törtfehér színű, buklé szövettel kárpitozott fotel a Prati kollekcióból. A Prati fotel a kényelem és a letisztult design szimbóluma. Tömör fenyőfa váza és a puha buklé pamut kárpit egyaránt a természetességet és a kortárs trendeket képviseli. A markáns,...- Darabár:
- / per
- €1.267,95
- €1.267,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
HEBBURN 3 személyes tevebarna bőrkanapé 215 cm
Klasszikus Chesterfield ihletésű, 3 személyes, tevebarna színű bőrkanapé a Chesterfield kollekcióból. A Hebburn kanapé elegáns, gombdíszítéssel steppelt háttámlájával és gazdagon párnázott kartámláival a klasszikus angol bútorok időtlen eleganciáját idézi. Egyedi karakterét a törzsi ihletésű, szövött ülőpárnák adják, melyek rusztikus, vintage hangulatot kölcsönöznek a darabnak....- Darabár:
- / per
- €5.319,95
- €5.319,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
LARONXE kortárs kőrisfa fotel
Kortárs stílusú, 78 cm magas, szürke szövetkárpitozású, tömör kőrisfából készült fotel a Vical Concept kollekcióból. A Laronxe fotel gyarmati ihletésű formavilágát a masszív kőrisfa keret és a szürke árnyalatú, strapabíró poliészter kárpit elegáns harmóniája határozza meg. Kézműves kialakítása és részletgazdag faerezetének szépsége időtálló karaktert...- Darabár:
- / per
- €1.371,95
- €1.371,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
BYREMO natúr szilfa tálaló 220 cm
Kortárs stílusú, 220 cm széles és 90 cm magas, natúr színű, tömör szilfából készült tálaló a Byremo kollekcióból. A Byremo tálaló természetes anyaghasználatával és elegáns, letisztult formavilágával időtálló bútordarab, amely egyszerre nyújt stílust és funkcionalitást. A szilfa erezetének szépsége és a rattan ajtóbetétek különleges...- Darabár:
- / per
- €2.308,95
- €2.308,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
BYREMO natúr szilfa gardróbszekrény 171 cm
Kortárs stílusú, 171 cm magas, natúr színű, tömör szilfából készült gardróbszekrény a Byremo kollekcióból. A Byremo gardróbszekrény letisztult formavilágával és természetes anyaghasználatával időtálló eleganciát képvisel. Kézműves kialakítása, a szilfa természetes erezete és a rattan ajtóbetétek egyedi textúrája a meleg, otthonos hangulatot erősítik, miközben modern,...- Darabár:
- / per
- €2.066,95
- €2.066,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
MASEIN moduláris natúr szilfa vitrin 85 cm
Kortárs stílusú, 85 cm széles és 85 cm magas, natúr színű, tömör szilfából készült, 4 ajtós moduláris vitrines szekrény a Masein kollekcióból. A moduláris Masein vitrin kompakt méretével és sorolható kialakításával rendkívül sokoldalú bútordarab, amely könnyedén illeszthető különböző enteriőrökbe. Tömör szilfa kerete természetes erezetével...- Darabár:
- / per
- €905,95
- €905,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
MASEIN natúr szilfa vitrines szekrény 225 cm
Kortárs stílusú, 200 cm széles és 225 cm magas, natúr színű, tömör szilfából készült, 4 ajtós és 4 fiókos vitrines szekrény a Masein kollekcióból. A Masein vitrines szekrény a gyarmati elegancia és a modern funkcionalitás találkozása. Természetes natúr szilfa anyaga világos tónusaival, finoman erezett...- Darabár:
- / per
- €4.709,95
- €4.709,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
NORVIK natúr szilfa vitrines szekrény 205 cm
Kortárs stílusú, 205 cm magas, 110 cm széles, natúr színű, tömör szilfából készült, 4 ajtós vitrines szekrény a Norvik kollekcióból. A Norvik vitrines szekrény elegáns és karakteres bútordarab, amely a természetes fa erezetét és a geometrikus üvegajtók díszítettségét ötvözi. A masszív szilfa szerkezet időtálló...- Darabár:
- / per
- €2.875,95
- €2.875,95
- (-0%)
-
GyártóVical Home
NORVIK 9 fiókos natúr szilfa konzolasztal 220 cm
Kortárs stílusú, 220 cm hosszú, natúr színű, tömör szilfából készült, 9 fiókos konzolasztal a Norvik kollekcióból. A Norvik konzolasztal modern, mégis időtálló megjelenésével a kortárs enteriőrök stílusos központi eleme lehet. A tömör szilfa természetes erezete és natúr színe harmonikus eleganciát sugároz, míg a masszív...- Darabár:
- / per
- €2.529,95
- €2.529,95
- (-0%)

















































