
Clayre & Eef Lakberendezési Termékek
A Clayre & Eef egy holland vállalat, amely lakberendezési termékeket és lakástextíliákat kínál és már közel 30 éve sikeresen működik Európában és az Egyesült Államokban. A romantikus és rusztikus stílus mellett a vintage hatások is gyakran megjelennek a termékekben, amelyek között megtalálhatóak konyhai kellékek, étkészletek, textíliák, dísztárgyak, világítás és termesztésen bútorok is. A cég legtöbbször igyekszik környezetbarát megoldásokat alkalmazni a termékek gyártásához, hogy fenntartható módon működhessen. A Clayre & Eef termékei otthonosságot, meghittséget és időtlenséget sugallnak. A céget két testvér alapította 1994-ben, akik már gyermekkorukban is a családi vállalkozásban nevelkedtek. Az alapítók elsőszülött fiának és elsőszülött lányának nevéből állt össze a Clayre & Eef név.
A Clayre & Eef autentikus stílusa, szaktudása és innovációra való hajlama a régi és az új generáció kreatív együttműködéséből fakad, ahol az eltérő szemléletmódok és esztétikák ötvöződnek, hogy létrehozzák a mára már ikonikusnak számító termékeket. Saját dizájn csapatuk felelős a textil sorozataik és termékeik tervezéséért. A tervezési folyamat során főként kézzel rajzolják és festik meg a mintákat, amelyek egyedi Clayre & Eef stílust kölcsönöznek a termékeknek. A jelenlegi kollekció teljes körű otthoni kiegészítőkből áll, amelyek különböző stílusokban érhetőek el, mint a vidéki, rusztikus, romantikus, nosztalgikus, ipari és vintage.
- 10
- 15
- 20
- 25
- 30
- 50
- Kiemelt termékek
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
Rendezés szempontja:
- Kiemelt termékek
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
-
GyártóClayre & Eef
HERITAGE antik krém mackó figura 16 cm
Vintage stílusú, nosztalgikus megjelenésű, krém színű kopott maci figura a Heritage kollekcióból. A Heritage krém mackó figura egy igazi időutazás a múltba. Ez a 16 cm magas, antikolt hatású maci figura a Clayre & Eef jól ismert, szerethető világát hozza el otthonába. A krém...- Darabár:
- / per
- €22,95
- €22,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Antik krém mackó figura 18 cm
Vintage stílusú, műgyantából készült, enyhén kopott, antikolt krémszínű, ülő helyzetű nosztalgikus maci figura, púderrózsaszín színű masnival a nyakában. A békebeli kopott vintage figurák kedvelőinek készült ez a mozgatható karú bájos kis mackó figura.- Darabár:
- / per
- €24,95
- €24,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
OLD FRENCH vintage peremes talpas fatálca Ø 24 cm
Vintage stílusú, erősen antikolt, türkiz antikolással festett, patinás felületű, peremes talpas fatálca az Old French kollekcióból. A vidéki életérzés kedvelőinek ajánljuk ezt az impozáns talpas fatálcát. Autentikus formavilága, esztergált talpa a boldog békeidőket idézi. Antikolt kézműves termék, így egyes darabok közt minimális színeltérés lehetséges!- Darabár:
- / per
- €50,95
- €50,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik arany asztali-fali fényképtartó 21 cm
Vintage stílusú, zsinór díszítésű, antik aranyszínű, ovális asztali-fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €20,95
- €20,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
OLD POST fém dekor postaláda 39 cm
Vintage stílusú, fémből készült, antikolt púder színű, virágos dombormintával díszített, "Post" feliratú dekor postaláda az "Old Post" kollekcióból. Az Old Post kollekciót a romantikus, vidéki hangulat kedvelőinek ajánljuk. A postaládákra az autentikus formavilág, az antikolt, dombormintás fém felületek jellemzők. Ezek a postaládák kifejezetten dekor...- Darabár:
- / per
- €55,95
- €55,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage fém dekor postaláda 39 cm antik kék "Old Post"
Vintage stílusú, fémből készült, madaras és növényi dombormintával díszített, "Post" feliratú dekor postaláda az "Old Post" kollekcióból. Az Old Post kollekciót a romantikus, vidéki hangulat kedvelőinek ajánljuk. A postaládákra az autentikus formavilág, az antikolt, dombormintás fém felületek jellemzők. Ezek a postaládák kifejezetten dekor postaládák,...- Darabár:
- / per
- €56,95
- €56,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
OLD FRENCH fém fogas kerámia gombbal 12 cm
Vintage stílusú, 12 cm magas, fehér színű kerámia gombos fém fogas az Old French kollekcióból. Autentikus megjelenésének köszönhetően praktikus és dekoratív fogasa lehet vidéki, vintage stílusú otthonoknak.- Darabár:
- / per
- €9,95
- €9,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
HERITAGE antik barna mackó figura 13 cm
Vintage stílusú, 8 cm hosszú és 13 cm magas, játék libát húzó, koronát viselő, nosztalgikus maci figura a Christmas Heritage kollekcióból. A békebeli, kopott vintage figurák kedvelőinek készült ez a bájos mackó figura.- Darabár:
- / per
- €12,95
- €12,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
VICTORIA bézs-kék vintage kerámia tojás Ø 9 x 12 cm
Vidéki, vintage stílusú, 9 cm átmérőjű és 12 cm magas, antikolt, mázas felületű, kék színű növényi motívummal díszített kerámia tojás a Victoria kollekcióból.- Darabár:
- / per
- €8,95
- €8,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
VICTORIA bézs-kék vintage kerámia tojás Ø 14 x 16 cm
Vidéki, vintage stílusú, 14 cm átmérőjű és 16 cm magas, antikolt, mázas felületű, kék színű növényi motívummal díszített kerámia tojás a Victoria kollekcióból.- Darabár:
- / per
- €17,95
- €17,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage kakas figura 17 cm
Vidéki, vintage stílusú, 15 cm hosszú és 17 cm magas, kis kerekes kiskocsin álló nosztalgikus kakas figura. A régi, békebeli, gyermekjátékokat idéző kakas remek választás vidéki és vintage stílusú enteriőrök dekorálására. Bájos rusztikus megjelenésével egy kis vidéki romantikát csempészhetünk otthonunkba.- Darabár:
- / per
- €16,95
- €16,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ATLAS MAIOR antik fekete földgömb falábakon 67 cm
Antikolt fekete alapszínű, 31 cm átmérőjű és 67 cm magas, vintage stílusú, dekorációs földgömb, fémmel megerősített fa lábakon az Atlas Maior kollekcióból. Az Atlas Maior kollekciót a földrajz és a csillagászat szerelmeseinek ajánljuk. Fedezze fel a korábbi korok míves térkép művészetét. A gyűjtemény a régi autentikus...- Darabár:
- / per
- €126,95
- €126,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ART KANU vintage dekor kakas figura fa talapzaton 34 cm
Vintage stílusú, dekoratív, rusztikus megjelenésű, 34 cm magas, műgyantából készült kakas figura fa talapzaton az Art Kanu kollekcióból. Az Art Kanu kollekciót kedvenc háziállatainkról mintázott dekorációs figurák alkotják. A műgyantából vagy fémből készült alkotások amellett, hogy otthonunk és kertünk helyes kis díszei lehetnek, a...- Darabár:
- / per
- €41,95
- €41,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
VICTORIA bézs-kék vintage kerámia tojás Ø 11 x 14 cm
Vidéki, vintage stílusú, 11 cm átmérőjű és 14 cm magas, antikolt, mázas felületű, kék színű növényi motívummal díszített kerámia tojás a Victoria kollekcióból.- Darabár:
- / per
- €12,95
- €12,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
DORÉ antik arany karácsonyi fém tál Ø 40 cm
Rusztikus, vidéki stílusú, 40 cm átmérőjű és 16 cm magas, apró, csillag formájú dombormintákkal díszített, antikolt felületű, aranyszínű karácsonyi fém tál a Doré kollekcióból. A Doré fém tál elegáns megjelenésével, antikolt aranyszínével tökéletes kiegészítője lehet a karácsonyi lakásdekorációnak. Oldalát csillag és kör alakú domborminták...- Darabár:
- / per
- €51,95
- €51,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ANTIQUE METALS óarany színű fémlámpás 33 cm
Keleti stílusú, óarany színű, patinás felületű, áttört mintás, függeszthető, belső üvegbúrás fémlámpás az Antique Metals kollekcióból. Az Antique Metals kollekciót a klasszikus, díszített formák kedvelőinek ajánljuk. A gyűjtemény minden egyes darabja kézműves termék! A felületek természetesen antikoltak, melyet az idő múlása tovább patináz majd....- Darabár:
- / per
- €34,95
- €34,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ANTIQUE METALS óarany színű fémlámpás 43 cm
Keleti stílusú, óarany színű, patinás felületű, áttört mintás, függeszthető, belső üvegbúrás fémlámpás az Antique Metals kollekcióból. Az Antique Metals kollekciót a klasszikus, díszített formák kedvelőinek ajánljuk. A gyűjtemény minden egyes darabja kézműves termék! A felületek természetesen antikoltak, melyet az idő múlása tovább patináz majd. Külső és belső terekben...- Darabár:
- / per
- €39,95
- €39,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ATLAS MAIOR antik fekete földgömb fa talapzaton 33 cm
Fekete alapszínű, 22 cm átmérőjű és 33 cm magas, vintage stílusú, dekorációs földgömb, mangófa talapzaton az Atlas Maior kollekcióból. Az Atlas Maior kollekciót a földrajz és a csillagászat szerelmeseinek ajánljuk. Fedezze fel a korábbi korok míves térkép művészetét. A gyűjtemény a régi autentikus glóbuszokat...- Darabár:
- / per
- €40,95
- €40,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
PINOCCHIO vintage Pinokkió figura 12 cm
Vintage stílusú, 12 cm magas, függeszthető, fahatású Pinokkió-figura a Pinocchio kollekcióból. A nosztalgikus, tradicionális megjelenésű mesefigurák szerelmeseinek. Fahatású, kézzel festett, antikolt felületű dekorációs figura.- Darabár:
- / per
- €9,95
- €9,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON szürkés kék asztali-fali fényképtartó 21 cm
Vintage stílusú, masnival díszített, szürkéskék színű, antikolt asztali-fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €17,95
- €17,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage tehén figura 14 cm
Vidéki, vintage stílusú, 14 cm hosszú és 12 cm magas, kiskocsin álló nosztalgikus tehén figura. A régi, békebeli gyermekjátékokat idéző tehénke remek választás vidéki és vintage stílusú enteriőrök dekorálására. Bájos, rusztikus megjelenésével egy kis vidéki romantikát csempészhetünk otthonunkba.- Darabár:
- / per
- €15,95
- €15,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ART KANU vintage dekor tyúk figura fa talapzaton 31 cm
Vintage stílusú, dekoratív, rusztikus megjelenésű 31 cm magas, műgyantából készült tyúk figura fa talapzaton az Art Kanu kollekcióból. Az Art Kanu kollekciót kedvenc háziállatainkról mintázott dekorációs figurák alkotják. A műgyantából vagy fémből készült alkotások amellett, hogy otthonunk és kertünk helyes kis díszei lehetnek, a...- Darabár:
- / per
- €41,95
- €41,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage fém dekor postaláda 39 cm méhecskés "Old Post"
Vintage stílusú, fémből készült, antik fehér színű, virágos méhecskés dombormintával díszített, "Busy Bee Hive" feliratú dekor postaláda az "Old Post" kollekcióból. Az Old Post kollekciót a romantikus, vidéki hangulat kedvelőinek ajánljuk. A postaládákra az autentikus formavilág, az antikolt, dombormintás fém felületek jellemzők. Ezek a...- Darabár:
- / per
- €58,95
- €58,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage kislányfigura 28 cm
Vintage stílusú kislányfigura babával. A klasszikus, tradicionális megjelenésű figurák szerelmeseinek. Fahatású, kézzel festett, antikolt felületű, műgyanta dekorációs figura.- Darabár:
- / per
- €33,95
- €33,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
HERITAGE antik barna mackó figura 9 cm
Vintage stílusú, 8 cm hosszú és 9 cm magas, enyhén kopott, fahatású, nosztalgikus maci figura ülő helyzetben, bordó színű pulóverben a Christmas Heritage kollekcióból. A békebeli, kopott vintage figurák kedvelőinek készült ez a bájos ünnepi mackó figura.- Darabár:
- / per
- €8,95
- €8,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
VICTORIA bézs-szürke vintage kerámia tojás 16 cm
Vidéki, vintage stílusú, 14 cm átmérőjű és 16 cm magas, antikolt, mázas felületű, szürke színű növényi motívummal díszített kerámia tojás a Victoria kollekcióból.- Darabár:
- / per
- €17,95
- €17,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage fém dekor postaláda 39 cm antik szürke "Old Post"
Vintage stílusú, fémből készült, növényi dombormintával díszített, "Post Courier" feliratú, antik szürke dekor postaláda az "Old Post" kollekcióból. Az Old Post kollekciót a romantikus, vidéki hangulat kedvelőinek ajánljuk. A postaládákra az autentikus formavilág, az antikolt, dombormintás fém felületek jellemzők. Ezek a postaládák kifejezetten dekor...- Darabár:
- / per
- €55,95
- €55,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON krém asztali fényképtartó 24 cm
Vintage stílusú, áttört keret díszítésű, krémszínű asztali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €18,95
- €18,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
DORÉ antik arany karácsonyi fém tál Ø 32 cm
Rusztikus, vidéki stílusú, dombormintás felületű, antikolt aranyszínű, karácsonyi hangulatú fém tál a Doré kollekcióból. A Doré fém tál elegáns megjelenésével, antikolt aranyszínével tökéletes kiegészítője lehet a karácsonyi lakásdekorációnak. Oldalát kör alakú domborminták, pöttyök teszik teljessé. A Doré kollekciót a fémből készült kézműves dísztárgyak kedvelőinek ajánljuk....- Darabár:
- / per
- €40,95
- €40,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik arany asztali fényképtartó 21 cm
Vintage stílusú, 16 cm hosszú és 21 cm magas, levéldíszes, antikolt aranyszínű, asztali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba...- Darabár:
- / per
- €22,95
- €22,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ATLAS MAIOR antik sárga földgömb fa talapzaton 33 cm
Antikolt sárga alapszínű, 22 cm átmérőjű és 33 cm magas, vintage stílusú, dekorációs földgömb, mangófa talapzaton az Atlas Maior kollekcióból. Az Atlas Maior kollekciót a földrajz és a csillagászat szerelmeseinek ajánljuk. Fedezze fel a korábbi korok míves térkép művészetét. A gyűjtemény a régi autentikus glóbuszokat...- Darabár:
- / per
- €40,95
- €40,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
ATLAS MAIOR antik kék földgömb fa talapzaton 37 cm
Antikolt kék alapszínű, 22 cm átmérőjű és 37 cm magas, vintage stílusú, dekorációs földgömb mangófa talapzaton az Atlas Maior kollekcióból. Az Atlas Maior kollekciót a földrajz és a csillagászat szerelmeseinek ajánljuk. Fedezze fel a korábbi korok míves térkép művészetét. A gyűjtemény a régi autentikus...- Darabár:
- / per
- €45,95
- €45,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
DORÉ antik réz fém gyertyatartó 35 cm
Antikolt felületű, rézszínű fémből készült, 16 cm átmérőjű és 35 cm magas, vidéki stílusú gyertyatartó a Doré kollekcióból. A hangulatos, egyedi gyertyatartók kedvelőinek ajánljuk ezt a rusztikus kialakítású fém gyertyatartót. Íves palástja szuper szélfogó és fényvető is egyben. Rézszínű felületén a gyertyaláng fénye aranyszínben...- Darabár:
- / per
- €33,95
- €33,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik szürke fali fényképtartó 27 cm
Vidéki, vintage stílusú, fából készült, antik szürke és aranyszínű fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €39,95
- €39,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON mentazöld asztali fényképtartó 25 cm
Vintage stílusú, ovális formájú, mentazöld színű, asztali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €23,95
- €23,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
PINOCCHIO nagy vintage Pinokkió-figura 29 cm
Vintage stílusú, 29 cm magas, antikolt felületű, ülő helyzetű, nagy Pinokkió-figura a Pinocchio kollekcióból. A klasszikus, tradicionális megjelenésű mesefigurák kedvelőinek. Fahatású, kézzel festett, antikolt felületű dekorációs figura. Helyezzük polcra vagy ablakpárkányra, garantáltan a helyiség legbájosabb dekorációja lesz.- Darabár:
- / per
- €34,95
- €34,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON krém asztali fényképtartó 21 cm
Vintage stílusú, áttört keret díszítésű, krémszínű asztali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €13,95
- €13,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik arany asztali fényképtartó 23 cm
Vintage stílusú, 18 cm hosszú és 23 cm magas, tolldíszítésű, antikolt aranyszínű, asztali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba...- Darabár:
- / per
- €21,95
- €21,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage fém fogas kerámia gombbal 10 cm "Old French"
Vintage stílusú, 10 cm átmérőjű és 10 cm magas, díszes rozetta foglalatú, fehér színű, kerámia gombos, fém fogas az "Old French" kollekcióból. Autentikus megjelenésének köszönhetően praktikus és dekoratív fogasa lehet vidéki és vintage stílusú otthonoknak.- Darabár:
- / per
- €13,95
- €13,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage tyúk figura 11 cm
Vidéki, vintage stílusú, 14 cm hosszú és 11 cm magas, kiskocsin gubbasztó nosztalgikus tyúk figura. A régi, békebeli, gyermekjátékokat idéző tyúkocska remek választás vidéki és vintage stílusú enteriőrök dekorálására. Bájos rusztikus megjelenésével egy kis vidéki romantikát csempészhetünk otthonunkba.- Darabár:
- / per
- €15,95
- €15,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON fekete-óarany asztali-fali fényképtartó 23 cm
Klasszikus stílusú, barokkos díszítésű, fekete és óarany színű, asztali-fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €27,95
- €27,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vászonprint vintage virágcsendélet 100 cm
Vintage stílusú, nagyméretű virágcsendélet vászonprinten. Két darab faléc közé feszített, vászonra nyomtatott pasztell színekben pompázó virágcsendélet a vintage stílus kedvelőinek.- Darabár:
- / per
- €47,95
- €47,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage fém fogas kerámia gombbal 18 cm "Old French"
Vintage stílusú, 18 cm magas, fehér színű kerámia gombos fém fogas az "Old French" kollekcióból. Autentikus megjelenésének köszönhetően praktikus és dekoratív fogasa lehet vidéki, vintage stílusú otthonoknak.- Darabár:
- / per
- €14,95
- €14,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
LORD DANDY Lord Rob kutya figura 51 cm
Fub Funky stílusú, pilóta sisakos kutya mellszobor a Lord Dandy kollekcióból. A Lord Dandy kollekció tagjai az angol viktoriánus kor úri miliőjét idézik meg a maguk abszurd és szeszélyes megközelítésével: jellemzően az erdei állatok öltik magukra a kor elegáns öltözeteit. Ezáltal az így létrejött...- Darabár:
- / per
- €119,95
- €119,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage kislányfigura 23 cm
Játék hintalovat tartó. vintage kislány figura. A nosztalgikus, tradicionális megjelenésű figurák szerelmeseinek. Fahatású, kézzel festett, antikolt felületű dekorációs figura.- Darabár:
- / per
- €30,95
- €30,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik barna asztali-fali fényképtartó 20 cm
Vidéki, vintage stílusú, 15 cm hosszú és 20 cm magas, antikolt felületű, sötétbarna színű, fából készült, asztali-fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket....- Darabár:
- / per
- €15,95
- €15,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
LORD DANDY Lord Victor nyuszi figura 29 cm
Fub Funky stílusú, 27 cm hosszú és 29 cm magas, spanyolgalléros, zsebórás nyuszi figura a Lord Dandy kollekcióból. A Lord Dandy kollekció tagjai az angol viktoriánus kor úri miliőjét idézik meg a maguk abszurd és szeszélyes megközelítésével: jellemzően az erdei állatok öltik magukra a...- Darabár:
- / per
- €76,95
- €76,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON antik fekete fali fényképtartó 29 cm
Vidéki, vintage stílusú, fából készült, antikolt fekete színű, fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €35,95
- €35,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
BENTON 3 db-os fali fényképtartó 78 cm
Vidéki, vintage stílusú, fából készült, antikolt felületű, 3 db-os fali fényképtartó képkeret a Benton kollekcióból. A Clayre & Eef Beton kollekciójának képkereteit és fényképtartóit az autentikus, tradicionális vintage képkeretek inspirálták. Romantikus formajegyek és nosztalgikus hangulat jellemzi őket. Vintage és vidéki stílusú otthonokba remek választás.- Darabár:
- / per
- €120,95
- €120,95
- (-0%)
-
GyártóClayre & Eef
Vintage tehén figura 14 cm
Vidéki, vintage stílusú, 14 cm hosszú és 12 cm magas, kiskocsin álló, nosztalgikus tehén figura. A régi, békebeli gyermekjátékokat idéző tehénke remek választás vidéki és vintage stílusú enteriőrök dekorálására. Bájos, rusztikus megjelenésével egy kis vidéki romantikát csempészhetünk otthonunkba.- Darabár:
- / per
- €15,95
- €15,95
- (-0%)