Bizzotto
Bizzotto Termékek

Az Andrea Bizzotto SpA az egyik legelső olasz vállalat, amely kifejezetten kerti bútorok gyártásába kezdett, és azóta is terjeszti a kerti bútorok iránti szenvedélyt. A cég története 1946-ban kezdődik, amikor Andrea Bizzotto, az intuitív és okos üzletember helyi kézműves termékek nagykereskedője lett. Fonott kiegészítőket és kis, rattan bútorokat kezdett árulni a Veneto régió üzleteiben. A 60-as években a tevékenység sikeresen bővült, kiterjesztve a kereskedelmet Észak- és Közép-Olaszországra. Mára a cég sikeres, nagy nevű és elismert beszállítója megannyi európai és tengerentúli lakberendezési és bútor kereskedésnek.
Meggyőződésük, hogy a kerti terek az otthon részét képezik, ezért jól megtervezett, minőségi termékekkel kell berendezni. Kültéri bútoraik és kiegészítőik manapság is kínálatuk fontos részét képezik. 2000-ben az Andrea Bizzotto SpA bemutatta új márkaidentitását. Eszerint a cél nemcsak egyedi bútorok, hanem a cég felfogásának, ízlésének és küldetésének megfelelő komplett kollekciók kialakítása is volt. Termékei választékának nagy részét az eredeti olasz dizájn és stílus ihlette. Legnagyobb kihívásuknak a 21. században az elérhető árak fenntartását tartják, amivel a cégalapító Bizzotto úr mottóját hűen tudják tovább szolgálni, miszerint: "Szép és eredeti otthont mindenkinek!"
Szűrés
297 Eredmény:
30
- 10
- 15
- 20
- 25
- 30
- 50
Kiemelt termékek
- Kiemelt termékek
- Legrelevánsabb
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
Rendezés
Rendezés szempontja:
- Kiemelt termékek
- Legrelevánsabb
- Legnépszerűbb termékek
- Betűrend: A–Z
- Betűrend: Z–A
- Ár: alacsony > magas
- Ár: magas > alacsony
- Dátum: régi > új
- Dátum: új > régi
-
GyártóBizzotto
HAMPTON üvegváza 28 cm
Vintage stílusú, dombormintás, áttetsző üvegváza klasszikus formavilággal a Hampton kollekcióból. A Hampton kollekció üvegvázája a klasszikus vidéki otthonok letisztult eleganciáját idézi meg, miközben finoman ötvözi a vintage hangulatot a praktikus használhatósággal. Formavilága a hagyományos befőttesüvegek karakterét idézi, amelyet a részletgazdag, körbefutó domborminták tesznek különlegessé....- Darabár:
- / per
- €26,95
€38,95- €26,95
- (-31%)
-
GyártóBizzotto
KLETA kortárs mangófa asztali lámpa 75 cm E27
Modern, kortárs stílusú, 75 cm hosszú, újrahasznosított mangófából készült asztali lámpa fekete vászonernyővel a Kleta kollekcióból. A Kleta kollekció asztali lámpája a természetes anyagok karakterét és a letisztult formavilágot ötvözi egy markáns, mégis könnyen kombinálható darabban. A lámpatest alapját egy újrahasznosított mangófából készült, organikus...- Darabár:
- / per
- €405,95
€476,95- €405,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
KLETA kortárs mangófa asztali lámpa 75 cm E27
Modern, kortárs stílusú, 75 cm hosszú, újrahasznosított mangófából készült asztali lámpa fehér vászonernyővel a Kleta kollekcióból. A Kleta kollekció asztali lámpája a természetes anyagok karakterét és a letisztult formavilágot ötvözi egy markáns, mégis könnyen kombinálható darabban. A lámpatest alapját egy újrahasznosított mangófából készült, organikus...- Darabár:
- / per
- €405,95
€476,95- €405,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
KLETA kortárs mangófa állólámpa 180 cm E27 60W
Modern, kortárs stílusú, 180 cm magas, újrahasznosított mangófából készült állólámpa fekete vászon lámpaernyővel a Kleta kollekcióból. A Kleta állólámpa a természetes anyagok és a modern formavilág kiegyensúlyozott kombinációja. Az újrahasznosított mangófából készült lámpatest megőrzi eredeti, organikus formáját, amelyhez a fekete vászon lámpaernyő letisztult, visszafogott...- Darabár:
- / per
- €648,95
€762,95- €648,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
FLORENT kortárs teakfa függeszték lámpa 130 cm E27
Modern kortárs stílusú, 130 cm hosszú, újrahasznosított teakfából készült függeszték lámpa, három darab teakfából készült lámpabúrával a Florent kollekcióból. A Florent kollekció függeszték lámpája nem egyszerű világítótest, hanem egy karakteres dizájnelem, amely az enteriőr egyik meghatározó fókuszpontjává válik. A modern formavilág és a természetes anyagok...- Darabár:
- / per
- €714,95
€840,95- €714,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
FISHER fém kínálótálca lábakon 50,5 cm
Mediterrán stílusú, 50,5 cm hosszú, stilizált halformájú, fémből készült kínálótálca lábakon. Az ezüst és fehér színre festett, acélból készült kínálótálca rendhagyó módon idézi meg a tengerparti stílust. Kialakításának köszönhetően bármilyen étel szervírozásához használható. A lábainak köszönhetően a felszolgált falatok fókuszba kerülnek, kiemelkedve a többi fogás...- Darabár:
- / per
- €25,95
€50,95- €25,95
- (-49%)
-
GyártóBizzotto
ADARA antik arany fém falitükör Ø 80 cm
Skandináv és kortárs stílusú, 80 cm átmérőjű, antikolt aranyszínű, kör alakú fém falitükör az Adara modellből, a Doré kollekció részeként. Az Adara falitükör a Doré kollekcióból nem egyszerű kiegészítő, hanem karakteres fókuszpont, amely azonnal életet visz a térbe. Meleg, antikolt arany árnyalata és finoman...- Darabár:
- / per
- €256,95
€320,95- €256,95
- (-20%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU szürke gyapjú szőnyeg 200 x 300 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 200 cm széles és 300 cm hosszú, szürke színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek két árnyalatú szürke színe harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €648,95
€762,95- €648,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU szürke gyapjú szőnyeg 160 x 230 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 160 cm széles és 230 cm hosszú, szürke színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek két árnyalatú szürke színe harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €398,95
€468,95- €398,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU szürke gyapjú szőnyeg 140 x 200 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 140 cm széles és 200 cm hosszú, szürke színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek két árnyalatú szürke színe harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €301,95
€354,95- €301,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
HIRUNI bézs gyapjú szőnyeg 160 x 230 cm
Modern, skandináv stílusú, 70% gyapjú és 30% poliészter keverékéből készült, 160 cm széles és 230 cm hosszú, bézs színű szőnyeg. Rojtos szélek és monokróm színvilág jellemzi a Hiruni kollekció szőnyegeit. Minimalista rombusz mintázata finoman emelődik ki a szőnyeg alapsíkjából. Remek választás modern és skandináv stílusú otthonokba.- Darabár:
- / per
- €484,95
€569,95- €484,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU bézs gyapjú szőnyeg 200 x 300 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 200 cm széles és 300 cm hosszú, bézs színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek szürke és bézs színekkel harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €667,95
€785,95- €667,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU bézs gyapjú szőnyeg 160 x 230 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 160 cm széles és 230 cm hosszú, bézs színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek szürke és bézs színekkel harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €413,95
€486,95- €413,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHATHU bézs gyapjú szőnyeg 140 x 200 cm
Modern, skandináv stílusú, 100% gyapjúból készült, 140 cm széles és 200 cm hosszú, bézs színű szőnyeg. A pasztell színek és a természetes anyagok kedvelőinek ajánljuk a Chathu kollekció szőnyegeit. A monokróm mintázatú gyapjú szőnyegek szürke és bézs színekkel harmóniát és kiegyensúlyozottságot teremtenek otthonában.- Darabár:
- / per
- €309,95
€364,95- €309,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
HIRUNI barna gyapjú szőnyeg 160 x 230 cm
Modern, skandináv stílusú, 70% gyapjú és 30% poliészter keverékéből készült, 160 cm széles és 230 cm hosszú, barna színű szőnyeg. Rojtos szélek és monokróm színvilág jellemzi a Hiruni kollekció szőnyegeit. Minimalista rombusz mintázata finoman emelődik ki a szőnyeg alapsíkjából. Remek választás modern és skandináv...- Darabár:
- / per
- €470,95
€554,95- €470,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
HIRUNI barna szőnyeg 140 x 200 cm
Modern, skandináv stílusú, 70% gyapjú és 30% poliészter keverékéből készült, 140 cm széles és 200 cm hosszú, barna színű szőnyeg. Rojtos szélek és monokróm színvilág jellemzi a Hiruni kollekció szőnyegeit. Minimalista rombusz mintázata finoman emelődik ki a szőnyeg alapsíkjából. Remek választás modern és skandináv...- Darabár:
- / per
- €368,95
€433,95- €368,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
HIRUNI bézs gyapjú szőnyeg 140 x 200 cm
Modern, skandináv stílusú, 70% gyapjú és 30% poliészter keverékéből készült, 140 cm széles és 200 cm hosszú, bézs színű szőnyeg. Rojtos szélek és monokróm színvilág jellemzi a Hiruni kollekció szőnyegeit. Minimalista rombusz mintázata finoman emelődik ki a szőnyeg alapsíkjából. Remek választás modern és skandináv...- Darabár:
- / per
- €368,95
€433,95- €368,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
CHRISTMAS HERITAGE zöld üveg gomba dísz 9 cm
Vintage-retró stílusú, 6 cm átmérőjű és 9 cm magas, üvegből készült, gomba formájú karácsonyfadísz a Christmas Heritage kollekcióból. A tradicionális karácsonyfadíszek kedvelőinek ajánljuk ezt a függeszthető kialakítású, zöld színű pöttyös gombát.- Darabár:
- / per
- €3,95
€4,95- €3,95
- (-20%)
-
GyártóBizzotto
CHRISTMAS HERITAGE okker üveg gomba dísz 9 cm
Vintage-retró stílusú, 6 cm átmérőjű és 9 cm magas, üvegből készült, gomba formájú karácsonyfadísz a Christmas Heritage kollekcióból. A tradicionális karácsonyfadíszek kedvelőinek ajánljuk ezt a függeszthető kialakítású, okker színű pöttyös gombát.- Darabár:
- / per
- €3,95
€4,95- €3,95
- (-20%)
-
GyártóBizzotto
VICTORY karácsonyi kandalló zokni 45 cm
Vidéki, skandináv stílusú, 45 cm magas, függeszthető kialakítású, krém és pink-piros színárnyalatú, karácsonyi kandalló zokni. Népi ihletésű, digitálisan nyomtatot mintákkal díszített, nagyméretű karácsonyi kandalló zokni.- Darabár:
- / per
- €4,95
€11,95- €4,95
- (-59%)
-
GyártóBizzotto
DORÉ antik arany óriás LED-es karácsonyi fém dioráma dekoráció 88 cm
Óriás méretű, antikolt felületű, aranyszínű, 60 cm hosszú, 31 cm mély és 88 cm magas, melegfehér fényű LED világítással kialakított, karácsonyi lámpás formájú, fém dioráma dekoráció a Doré kollekcióból. Exkluzív megjelenésű, prémium ünnepi dekoráció a rusztikus karácsonyi dizájn kedvelőinek. A masnival díszített, kör nyílású lámpás...- Darabár:
- / per
- €342,95
€428,95- €342,95
- (-20%)
-
GyártóBizzotto
DORÉ antik ezüst óriás LED-es karácsonyi fém dioráma dekoráció 88 cm
Óriás méretű, antikolt felületű, ezüstszínű, 60 cm hosszú, 31 cm mély és 88 cm magas, melegfehér fényű LED világítással kialakított, karácsonyi lámpás formájú, fém dioráma dekoráció a Doré kollekcióból. Exkluzív megjelenésű, prémium ünnepi dekoráció a rusztikus karácsonyi dizájn kedvelőinek. A masnival díszített, kör nyílású...- Darabár:
- / per
- €342,95
€428,95- €342,95
- (-20%)
-
GyártóBizzotto
ODISSA arany fém függeszték lámpa Ø 58 cm
Kortárs stílusú, aranyszínű, láncgyűrűkből készült, 58 cm átmérőjű, design függeszték lámpa az Odissa kollekcióból. Az Odissa függeszték lámpa különleges formavilágával és látványos anyaghasználatával azonnal a tér meghatározó design elemévé válik. A rombusz formájú lámpatestet finoman kapcsolódó, antikolt aranyszínű láncgyűrűk alkotják, amelyek légies, szinte lebegő...- Darabár:
- / per
- €170,95
€200,95- €170,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
ODISSA arany fém függeszték lámpa Ø 86 cm
Kortárs stílusú, aranyszínű, dróthálóból készült, 86 cm átmérőjű, design függeszték lámpa az Odissa kollekcióból. Az Odissa függeszték lámpa különleges, szoborszerű kialakításával látványos központi eleme lehet modern enteriőröknek. Az UFO ihlette forma és az antikolt aranyszínű dróthálós szerkezet egyedi karaktert kölcsönöz a világítótestnek, amely egyszerre...- Darabár:
- / per
- €242,95
€285,95- €242,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
ODISSA fekete fém függeszték lámpa Ø 86 cm E27
Kortárs stílusú, aranyszínű, dróthálóból készült, 86 cm átmérőjű, design függeszték lámpa az Odissa kollekcióból. Az Odissa függeszték lámpa különleges, szoborszerű kialakításával látványos központi eleme lehet modern enteriőröknek. Az UFO ihlette forma és az antikolt aranyszínű dróthálós szerkezet egyedi karaktert kölcsönöz a világítótestnek, amely egyszerre...- Darabár:
- / per
- €242,95
€285,95- €242,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
MANDLA fehér fém függeszték lámpa Ø 60,5 cm E27
Kortárs stílusú, matt fehér színű, 60,5 cm átmérőjű, design függeszték lámpa a Mandla kollekcióból. A Mandla függeszték lámpa finoman egyensúlyoz a minimalizmus és a dekorativitás határán. Letisztult, matt fehér felülete első pillantásra visszafogott, de a lámpabúra lágyan hullámzó pereme azonnal karaktert ad neki. Ez...- Darabár:
- / per
- €152,95
€178,95- €152,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
MANDLA fekete fém függeszték lámpa Ø 60,5 cm E27
Kortárs stílusú, matt fehér színű, 60,5 cm átmérőjű, design függeszték lámpa a Mandla kollekcióból. A Mandla függeszték lámpa finoman egyensúlyoz a minimalizmus és a dekorativitás határán. Letisztult, matt fekete felülete első pillantásra visszafogott, de a lámpabúra lágyan hullámzó pereme azonnal karaktert ad neki. Ez...- Darabár:
- / per
- €152,95
€178,95- €152,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
MALAWI natúr vízijácint függeszték lámpa Ø 45 cm E27
Kortárs stílusú, natúr színű vízijácintból szőtt, 60,5 cm átmérőjű, design függeszték lámpa fém alapszerkezettel a Malawi kollekcióból. A Malawi függeszték lámpa a természetes anyagok és a könnyed, kortárs formavilág találkozásából született. A kézzel szőtt vízijácint burkolat nemcsak vizuálisan meleg és organikus hatású, hanem finoman...- Darabár:
- / per
- €182,95
€214,95- €182,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
KANDA natúr-kék raffia függeszték lámpa Ø 50 cm E27
Kortárs stílusú, natúr és világoskék színű raffiából szőtt, 50 cm átmérőjű, design függeszték lámpa fém alapszerkezettel a Kanda kollekcióból. A Kanda függeszték lámpa a kortárs dizájn és a természetes anyagok tökéletes ötvözete. Fém alapszerkezetét natúr és világoskék színű, sávos raffiaszövés díszíti, amely egyedi és...- Darabár:
- / per
- €180,95
€212,95- €180,95
- (-15%)
-
GyártóBizzotto
Vintage gurítható kiállítóasztal 160 cm
Vidéki, vintage stílusú, 160 cm hosszú és 189 cm magas, vásári jellegű, kerekes kiállítóasztal az Old French kollekcióból. Olasz gyártónk kis példányszámban készülő luxusterméke. A kiállítóasztal mesterien ötvözi a funkciót és stílust. A porfestett, autentikus formavilágú fémszerkezet merevségét a fenyőfafa asztallap puhasága ellensúlyozza. A...- Darabár:
- / per
- €847,95
€996,95- €847,95
- (-15%)






































